Felnőttképzés – felnőtt fejjel

Magyarországon még nem alakult ki igazán a kultúrája az élethosszig tartó tanulásnak. De amíg a rendszerváltás előtt az emberek jellemzően egy vagy két munkahelyen dolgoztak aktív éveikben, ma már egy pályakezdő jó eséllyel számíthat arra, hogy élete során 7-8 alkalommal is fog munkahelyet váltani. Sőt, a legtöbben nem csak munkahelyet, de pályát is módosítanak életük során, akár többször is.

A megváltozott lehetőségek és körülmények miatt fenntarthatatlan, hogy kövessük szüleink példáját, akik egy diploma vagy szakma megszerzése után gyakran egy életen át ugyanazt a foglalkozást űzték. A szülők példája, és a folyamatos tanulás, fejlődés jelentőségének alábecslése miatt sokan a régi „szokást” követik, és kitartanak a fiatalkorukban megszerzett szakmánál és kompetenciáknál. Emiatt fel sem merül bennük a pályaelhagyás, pályamódosítás lehetősége, ezzel együtt a felnőttképzésben való részvétel.

A felnőttképzés részvételi arányai is ezt mutatják, főleg a 30 felettiek körében. Míg a huszonéves aktív keresők 7-8%-a vesz részt évente felnőttképzésben, a harmincasok (30-39 év közöttiek) aránya körülbelül másfél százalék, a 40 év felettiek aránya pedig mindössze fél százalék.

Az Európai Unióhoz képest jelentős lemaradásban vagyunk, bár jó hír, hogy a hátrányt az utóbbi években nagy mértékben csökkentették az EU-s támogatásokból megvalósuló oktatási projektek. A támogatott képzések mellett már a fizetős felnőttképzési tanfolyamok is egyre népszerűbbek, és az új generáció már lényegesen felkészültebben áll a pályaválasztás kihívásaihoz, az élethosszig tartó tanuláshoz, és adott esetben a pályamódosításhoz.

És hogy mit javaslunk Neked most, 2018-ban a felnőttképzésekkel kapcsolatban?

Ha nincs ötleted, hogy milyen szakmát válassz, derítsd ki ezzel gyors pályaválasztási teszttel, hogy milyen szakma illik a személyiségedhez és az igényeidhez, majd nézd meg itt, hogy milyen tanfolyamok indulnak felnőttképzésben a városodban. És nemtől, kortól függetlenül ne félj valami újba kezdeni, és felnőtt fejjel tanulni.

Felnőttképzést keresel? Szakmát tanulnál? Kattints az alábbi szövegre: